Author's photos

Szakadát István

1982-ben matematikusmérnökként végzett a BME-n, majd 1985-ben szociológusként az ELTE BTK-n. 1999-ben megkapta a szociológiai tudományok kandidátusa minősítést. 1987-től a BME Szociológia és Kommunikáció Tanszékének tanársegéde (1987–1994), egyetemi adjunktusa (1994–2000), egyetemi docense (2000-től). Emellett tanított az MKKE, ill. a BKE Szociológia Tanszékén (1990-1995) és a Századvég Politikai Iskolában (1991-1994). Oktatási, kutatási témái közé tartoznak a cselekvéselméletek, a politikai cselekvések, az új média, a hálózati kommunikáció szabályszerűségeinek bemutatása, kutatása. Politikai szociológia területén az elsők között vizsgálta az 1945 utáni politikai elitet, elsősorban a pártnómenklatúrát. Fiatal kutatóként 1991-ben megkapta a Magyar Szociológiai Társaság Erdei Ferenc-díját. Később jelentős eredményeket ért el az új médiumok megjelenése, a digitális kultúra terjedése, ill. ezek társadalmi hatásának elemzése terén Az akadémiai karrier mellett a magyar digitális kultúra kezdeteitől fogva résztvett különböző kísérleti projektekben, majd csatlakozott az új médiával kapcsolatos ipari kezdeményezésekhez is. 1984-87 között egyik vezetője volt az ABCD Magazin CD-ROM-os periodikának, majd részt vállalt a Matáv internetes projektjeinek tervezésében, irányításában. 2002-től a Magyar Telekom és a BME által közösen alapított Média Oktatási és Kutató Központ (MOKK) szakmai vezetője. Az utóbbi években különböző (NKFP- és IHM-finanszírozású) K+F-projektekben a nyelvtechnológia és más szemantikus technológiák alkalmazási lehetőségeit kutatta a konzorciumi partnerekkel közösen (a Szavak hálójában, az Adatrosta, a Szószablya, a Hunglish és a Magyar Egységes Ontológia projektekben). Részt vett a Nemzeti Audiovizuális Archívum (NAVA) előkészítési folyamatában, majd a NAVA metainformációs rendszerének megtervezésében, illetve a Nemzeti Digitális Adattár (NDA) koncepciójának kidolgozásában, a rendszer elindításában, továbbfejlesztésében. 2007-ben könyvet jelentetett meg az új média sajátosságairól, 'Egyben az egész' címmel. Ezután érdeklődése a játékelmélet irányába fordult, amely témában 2008-ban tankönyvet írt ('Cselekvéselmélet dióhéjban').

Személyes oldala »

A szerző könyvei

Ajánlott kötetek