Ha meg akar­juk ér­te­ni a fo­lyó­ira­tok­ban és ké­zi­köny­vek­ben hem­zse­gő tu­cat­nyi el­mé­let za­var­ba ejtő sok­fé­le­sé­gét, ér­de­mes ke­zünk­be ven­nünk An­der­son köny­vét. Ugyan­is a Tár­sa­dal­mi kom­mu­ni­ká­ció so­ro­zat ezen kö­te­te se­gít­sé­günk­re lesz, hogy tá­jé­ko­zód­ni tud­junk, de leg­alább­is tám­pon­to­kat ta­lál­junk a ben­nün­ket mára már el­árasz­tó tu­do­má­nyos el­mé­le­tek ren­ge­te­gé­ben. E könyv igyek­szik ré­gész mód­já­ra fel­tár­ni a kü­lön­bö­ző el­mé­le­tek közös ere­dő­jét, ha­son­ló­sá­gu­kat és fej­lő­dé­sük út­vo­na­lát egy­aránt. Va­la­mint ma­gya­rá­za­tot keres az el­mé­le­tek tár­sa­da­lom­ban be­töl­tött sze­re­pé­re, hogy mitől válik va­la­mely gon­do­lat, in­for­má­ció mel­lő­zöt­té, míg egy másik a fenn­ál­ló tu­do­má­nyos dis­kur­zus­ban való rész­vé­tel el­en­ged­he­tet­len fel­té­tel­vé, majd pedig ural­ko­dó irány­zat­tá.

James A. An­der­son a Utahi Egye­tem kom­mu­ni­ká­ció pro­fesszo­ra, va­la­mint egy nem­zet­kö­zi kom­mu­ni­ká­ció­el­mé­le­ti szak­lap szer­kesz­tő­je