Nauru több mint kétszáz évvel ezelőtt a „Kellemes sziget” sziget nevet kapta az első arra járó európaiaktól a hely szépsége, az ökoszisztéma gazdagsága és az ott lakók szívélyessége miatt. Hamarosan azonban azt is fölfedezték, hogy ez a hely a világ egyik leggazdagabb foszfátlelőhelye – a földet kifosztották, a foszfátban gazdag talaj nagy részét kitermelték és eladták, a helyiek kultúráját pedig szilánkokra zúzták. A gyökeresen megváltozott, a fantasztikus gazdagság ígéretével megvesztegetett naurui kultúra a globális piacgazdaság résztvevője lett. Alig egy évszázad alatt az egykor önfenntartó kultúrának otthont adó sziget tönkrebányászott, hajdani biológiai sokféleségétől megfosztott pusztasággá vált, amelynek tízezer lakosa már a puszta létfenntartás tekintetében is teljes mértékben a külvilágra utalt.