Hogy milyen volt a számítástechnika, vagyis számítógép-tudomány, sőt kezdeti elnevezése szerint kibernetika Magyarországon, a XX. században, arról a terület meghatározó képviselőinek vallomásai alapján nyerhetünk képet ebben a kötetben. Kornai András, a szerkesztő, arra kérte a szakma nagy öregeit, hogy szakmai életpályájuk mellett arra is térjenek ki, hogy mit tartanak tudományos eredményeik közül a legjelentősebbnek. Mi az, amit utódaikra hagytak mint kész eredményt vagy mint nyitott problémát. Ha teljes képet nem is, de sok mindent megtudhat az olvasó arról az időszakról, amely a mára mindnyájunk életét befolyásoló számítógép hőskorszaka volt.
„A történetek nagyon magyarok és nagyon kapcsolódnak a számítógép-tudományhoz, de ott van bennük az egész Mitteleuropa, az elmúlt nyolcvan év, és ami még fontosabb, a gondolkodva cselekvő emberek élete” – foglalja össze a szerkesztő.
Az egyes szám első személyben visszaemlékezők: Bakonyi Péter, Csaba László, Dömölki Bálint, Dörnyei József, Drasny József, Findler Miklós, Gergely Tamás, Gécseg Ferenc, Gyárfás András, Havass Miklós, Kovács Győző, Obádovics J. Gyula, Pesti Lajos, Pompéry Béla, Uhrin Béla, Vámos Tibor.
Kornai András (szerk.): A számítógép-tudományról egyes szám első személyben című e-könyve elérhető az Interkönyv oldalán a következő formátumokban: epub, mobi, pdf.