Neumann János válogatott írásai

Bővített kiadás

Neumann János születésének 120. évfordulóján lát napvilágot a kiadónk gondozásában korábban megjelentetett kötet jelentősen bővített változata. Tematikus egységekbe rendezve követik egymást a fizika, a matematika, a matematikai közgazdaságtan és az informatika tárgykörét reprezentáló írások. Külön részt szenteltünk a tudomány és a civilizáció jövőjére vonatkozó gondolatoknak, és az életmű mögött meghúzódó személyes életút egyes állomásait is felvillantjuk. Most először válik magyarul is olvashatóvá egy-egy terjedelmes részlet a Játékelmélet és gazdasági viselkedés című gazdaságtudományi alapműből, illetve Az EDVAC-ról szóló jelentés első vázlata című írásból, amellyel Neumann lényegében elindította a számítástechnika forradalmát. Az egyes témakörökhöz kapcsolódóan a válogatásba tizenhét újabb levél is bekerült, érdekfeszítő bepillantást engedve Neumann közéleti szerepvállalásaiba és a kor meghatározó tudósaihoz, tudományszervezőihez – például Kurt Gödelhez, Lewis Strausshoz, Robert Oppenheimerhez – fűződő viszonyába.


Ropolyi László (szerk.): Neumann János válogatott írásai című e-könyve elérhető az Interkönyv oldalán a következő formátumokban: azw3, epub, pdf.

Ajánlott könyvek