A huszadik század elejére a fizikusok tökéletesen kidolgozták a
klasszikus mechanikát és az elektrodinamikát, melyek segítségével a
mechanikai, illetve elektromos és mágneses jelenségeket értelmezni
tudták. E két nagy tudományterület között mégis ellentmondás feszült,
amennyiben megbízható mérések igazolták (Michelson–Morley-kísérlet),
hogy a fény sebessége vonatkoztatási rendszertől függetlenül állandó, ez
a tény ugyanis szöges ellentétben állt az inerciális vonatkoztatási
rendszerek közötti kapcsolatot megadó, régóta általánosan elfogadott és
használt Galilei-transzformációkkal. Ez az ellentmondás hívta életre a
(speciális) relativitáselméletet. Einstein két, egymásnak látszólag
ellentmondó elvet posztulált: a fénysebesség állandóságát és az
inerciarendszerek egyenértékűségét. Következmény: a tehetetlenségi
rendszerek között kapcsolatot eddig leíró Galilei-transzformációkat fel
kell váltani a Lorentz-transzformációkkal, a fizikai jelenségek leírását
pedig az adott vonatkoztatási rendszerben érvényes térjellemzőkkel kell
elvégezni. Tehát a hely, az idő, a sebesség, a gyorsulás a mozgásnak
nem abszolút jellemzői, hanem mindig az adott vonatkoztatási rendszerhez
igazítva kell tekinteni őket. Ugyanez igaz az elektromágneses teret
leíró térjellemzőkre is. A relativisztikus elektrodinamika feladata
meghatározni, hogy hogyan kell kiszámolnunk ezeket a térjellemzőket
(vektorokat és tenzorokat), ha egyik inerciarendszerből egy másikra
térünk át. Tevan György könyve a hagyományos felépítéstől eltérően nem a
Lorentz-transzformációk ismertetésével indul, hanem algebrai
módszerekkel vezeti be a téridő-világot (egy speciális metrikájú
négydimenziós teret), melyben a Lorentz-transzformációk már
természetesen adódnak. A könyv további erénye, hogy számos gyakorlati
példát tárgyal, ami nagy segítséget nyújt az olvasónak abban, hogy
reális képet alkothasson a relativisztikus elektrodinamikáról, erről a
fogalmi és számolástechnikai szempontból is nagyon nehéz területről.