Könyvünket a bevezető analízis-előadások tankönyvének szánjuk,
elsősorban az egyetemek különböző irányú matematika tanári és
matematikus képzései számára. Ezen felül, elképzelésünk szerint a könyv
mindazokon a szakokon is hasznos lehet, amelyeken az analízis a tanterv
szerves része, így a műszaki és közgazdasági egyetemeken, illetve a
főiskolákon. A könyv megírásában felhasználtuk azokat a tapasztalatokat,
amelyeket az ELTE -n több évtizeden át tartott előadásaink során
gyűjtöttünk. Nagy súlyt helyeztünk az analízis alapjainak tárgyalására:
mielőtt rátérnénk a tulajdonképpeni analízis témájára, összefoglaljuk
mindazt, amire az elmélet épül (logikai alapok, halmazok, valós számok).
Meggyőződésünk, hogy a szilárd alapokra nemcsak azoknak van szükségük,
akik az analízis magasabb fejezeteit akarják elsajátítani, de azoknak
is, akik alkalmazzák, és nem utolsósorban azoknak, akik az analízist –
bármilyen szinten – tanítani fogják. Ebben a kötetben a határérték, a
folytonosság, a differenciálhányados és az integrál fogalmainak
fokozatos, a szemléletre is támaszkodó kialakítása és a rájuk épülő
elmélet tárgyalása volt a célunk. Az anyag megértését számos kidolgozott
példa segíti. Szem előtt tartottuk, hogy minél gyakrabban bemutassuk a
lehetséges alkalmazásokat, többek között a fizika vagy a számelmélet
területein. Az anyag alapos elsajátítása csak sok, különböző szintű
feladat megoldásával lehetséges. Ehhez járul hozzá a több, mint 600 –
köztük jó néhány nehezebb, invenciót igénylő – feladat is, melyek nagy
részéhez megoldási ötleteket és megoldásokat is közlünk.
A szerzők
Laczkovich Miklós - T. Sós Vera: Valós analízis II. című e-könyve elérhető az Interkönyv oldalán a következő formátumokban: pdf.