Ki szeret?

Hogy ki szeret? Alighanem mindenki. Igaz, nem annyira, nem akkor és nem úgy, ahogy épp szükség lenne rá.  Kalin Terzijszki novelláskötetének hősei első pillantásra akár a szomszédaink lehetnének: olyan alakok, akiket életük egy meghatározó pillanatában magába rántott a közép- és kelet-európai ingovány, majd elsodort a véget érni nem akaró „átmeneti kor” lidérces bizonytalansága, végül belevesztek a folytonos fenyegetettségbe, az önmagát szüntelen újratermelő szerencsétlenkedésbe. „Ahol a rohadás, ott az élet” – jegyzi meg saját írói világáról a szerző, és valóban: történeteiben egy olyan dimenzió tárul fel előttünk, melyből elillant a szeretet, legfeljebb karácsonykor idézik vissza a szellemét kapatos angyalok, de aztán ők is inkább leautóznak a téli tengerpartra. Az álomrealista elbeszélések mesteri pontossággal tapintanak rá azokra a lelki, társadalmi és történelmi mozzanatokra, melyekből ez a krónikus szeretethiány fakad: karakterei a látszat kedvéért megpróbálnak belesimulni a környezetükbe, igyekeznek felvenni a ritmust a napi élettel, de végzetesen elbuknak, hiszen rendre elfelejtik feltenni maguknak a legelemibb és legkézenfekvőbb kérdéseket. Szeretnek-e valakit? Ki is szereti őket?