Háy György

A repülő autóktól a gondolkodó drónokig

További formabontó repülőgépek

Már a 2014-ben megjelent Formabontó repülőgépek anyagának gyűjtésekor látszott, hogy a téma szinte kimeríthetetlen. A repülés évszázados története során a légi járművek tervezői a szokásos repülő szerkezetek mellett annyi meglepően új és szokatlan ötlettel is előrukkoltak, hogy azok semmiképpen sem férhetnek bele egyetlen kötetbe. Elkészült hát a második könyv is, bár a kép így sem teljes. Még úgy sem, hogy könyörtelenül kihagytuk azoknak az agyszüleményeknek a többségét, amelyek a tervek szintjén ugyan léteztek, de a megépítés vagy a berepülés próbáját már nem állták ki. A teljeskörű bemutatás azért sem lehetséges, mert a merész ötletek folyama még távolról sem apadt el. Az előző kötet elkészülte óta eltelt néhány évben is olyan mérföldköveket hagytunk magunk mögött, mint a föld körülrepülése csupán napenergia felhasználásával, vagy a fizető utasok kilépése a világűrbe, sőt a közelmúltban a technikailag tökéletesen használható (bár szinte megfizethetetlenül drága) repülő autók is megjelentek a piacon.

Ajánlott könyvek