Pólya György - Szegő Gábor

Feladatok és tételek az analízis köréből I.

 

A matematikai irodalomban a „Feladatok és tételek” egy új műfajt teremtett.

„A könyvnek a fő célja, ami, reméljük, nem elérhetetlen, hogy a matematika iránt érdeklődő hallgatókat az analízis néhány fontos területéről vett, módszeresen elrendezett feladatok segítségével hozzászoktassa az önálló gondolkodás és kutatás módszereihez és eszközeihez. Úgy terveztük, hogy mind a diák, mind a tanár ki tudja elégíteni az egyéni, aktív tanulás iránti igényét. A diák a könyvet saját olvasmányainak vagy tananyagának a kiegészítésére is használhatja, vagy teljesen önállóan részletesen feldolgozhatja a könyv kiválasztott szakaszait. A tanárnak jó segédeszköz a gyakorlatokon vagy szemináriumokon” – írják a szerzők 1924-ben Berlinben.

Pólya György így emlékezett vissza a könyv megírásának idejére: „ez egy csodálatos időszak volt, lelkesen és feszült figyelemmel dolgoztunk. Hasonló volt a hátterünk, Fejér Lipót tanítványaként mindketten feladatmegoldói voltunk a KÖMAL-nak… Ez életem fő műve, és Szegőé is.”

Lovász László Kombinatorikai problémák és feladatok című könyvét hasonló szellemben építette fel.

 

Pólya György (1887–1985) a zürichi és a Stanford Egyetem magyar származású professzora, számos matematikai terület művelője, a matematikai heurisztika és tanítás nagyhatású személyisége, akiről világszerte több intézményt és díjat neveztek el.

 

Szegő Gábor (1895–1985) a berlini, majd 1938-tól a Stanford Egyetem magyar származású matematika professzora. Magyarországon Fejér Lipót és Kürschak József tanítványa, a fiatal Neumann János magántanára.

 

Az 1950-es években folyóiratot indítottak Stanfordban a KÖMAL mintájára. 

 


Pólya György - Szegő Gábor: Feladatok és tételek az analízis köréből I. című e-könyve elérhető az Interkönyv oldalán a következő formátumokban: pdf.

Ajánlott könyvek