Tegyey Imre a 20. századi magyar ókortudomány egyik jelentős képviselője. 1930. december 22-én született Budapesten. 1951–55 között járt az Eötvös Loránd Tudományegyetemre görög–latin–magyar–történelem szakra. A korszak legkiválóbb tanárai voltak a mesterei: Moravcsik Gyula, Borzsák István, Marót Károly, Szabó Árpád és Harmatta János. Borzsák 1964-ben maga mellé vette Tegyey Imrét a Klasszika-filológiai Tanszékre, 1995-ös nyugdíjazásáig ez volt a főállású munkahelye.  Kiváló előadókészsége és fáradhatatlan munkabírása miatt több egyetemen is alkalmazták. A latin és görög szakosok mellett több helyen tanított irodalomtörténetet magyar szakos és ókortörténetet történelem szakos hallgatóknak. Fő kutatási területe a mükénéi kor volt, de görög irodalmi, történelmi, görög-latin és indoeurópai nyelvészeti témákban is jelentek meg tanulmányai. Legismertebb munkája, a Szabó Miklós és Györkösy Alajos által megkezdett Ógörög-magyar nagyszótár volt, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából Kapitánffy Istvánnal fejeztek be közösen az 1980-as években. A közel 53000 szócikket tartalmazó szótár a magyar ókortudomány legnagyobb 20. századi vívmányai közé tartozik. Szótárszerkesztő tevékenysége elismeréseként 1993-ban megkapta a Magyar Ókortudományi Társaság Marót Károly-díját, 2006-ban pedig Ábel Jenő-emlékéremmel tüntették ki.