Kalmár László (1905-1976) a XX. század egyik legkiválóbb magyar
matematikusa, logikusa és számítástudósa volt a szegedi egyetemen. A
matematika több területén alkotott maradandót, kiemelkedő eredményeket ért
el a matematikai logika és annak alkalmazásai terén. A kibernetika hazai
úttörőjeként logikai gépet tervezett, sokat foglalkozott az elektronikus
számológépeknek más tudományokban való hasznosításával. Az ő
kezdeményezésére indult meg először Szegeden a felsőfokú informatikai
szakemberképzés 1957 őszén.
A jelen kötetben születésének századik évfordulója alkalmával a Szegedi
Tudományegyetemen őrzött hagyatékából adunk most közre egy válogatást.
Számos most először látható fénykép, dokumentum mellett a tudóstársaival
folytatott Kalmár-levelezéséből is több mint háromszáz levél olvasható itt
jegyzetekkel ellátva. A könyv érdeklődésre tarthat számot nemcsak azok számára,
akiket érdekel a magyarországi matematika története, hanem azoknak is, akik
kiváncsiak arra, hogyan élt és alkotott Magyarországon egy matematikaprofesszor
a XX. század derekán.
Tartalom
Előszó iii
Kalmár László négy önéletrajza 1
1939-ből 1
1951-ből 2
1966-ból 11
1976-ból 16
Képek Kalmár László életéből 27
A levelek 31
Dávid Lajos (1881--1962) 33
Dávid Lajossal folytatott levelezés [1-40] 37
Erdős Pál (1913--1996) 83
Erdős Pállal folytatott levelezés [41-64] 87
Fejér Lipót (1880--1959) 105
Fejér Lipóttal folytatott levelezés [65-70] 109
Grünwald Géza (1910--1942) 113
Grünwald Gézával folytatott levelezés [71-80] 115
Kertész Andor (1929--1974) 125
Kertész Andorral folytatott levelezés [81-111] 127
Kőnig Dénes (1884--1944) 157
Kőnig Dénessel folytatott levelezés [112-128] 161
Rédei László (1900--1980) 183
Rédei Lászlóval folytatott levelezés [129-140] 187
Rényi Alfréd (1921--1970) 205
Rényi Alfréddel folytatott levelezés [141-180] 209
Riesz Frigyes (1880--1956) 261
Riesz Frigyessel folytatott levelezés [181-188] 265
Szele Tibor (1918--1955) 269
Szele Tiborral folytatott levelezés [189-264] 273
Turán Pál (1910--1976) 365
Turán Pállal folytatott levelezés [265-283] 369
Varga Tamás (1919--1987) 389
Varga Tamással folytatott levelezés [284-321] 393
Függelék 439
Beszélgetés a matematikáról Kalmár László akadémikussal 439
A Galois-elméletről (Kalmár László Szele Tibornak írott levelének Szele általi rekonstrukciója) 459
Névmutató 469