Fernão Mendes Pinto Peregrinação című önéletírása 1614-ben, szerzője
halála után több mint negyedszázaddal látott napvilágot. Az
iskolateremtő Rózsa Zoltánnak is része volt abban, hogy Székely Ervin, a
kiváló műfordító megjelentesse a mű magyar válogatását 1992-ben a jól
csengő Bolyongás címmel. Ez elsősorban terjedelmi okokból az eredeti
szövegnek csak nagyjából felét mutatta be, amihez jómagam a
jegyzetapparátus elkészítésével járulhattam hozzá. Az ekkor megjelent
válogatás, hála fordítója szerkesztői tapasztalatainak, az irodalmi
szempontból legfontosabb fejezetek közül szemezgetett. Mindeközben a
Bolyongás egyéb fejezeteit meglehetősen egyedi módon úgy „vágta össze”,
hogy lefedje úgy földrajzi, mint tematikus szempontból azokat a
kalandokat, amiket a katona és kalmár, hajótörött és fogoly, követ és
alkalmi kuruzsló, Kelet-barát és jezsuita novícius élt át a portugál
terjeszkedés szinte mindegyik ázsiai színterén. Pinto személyes élményei
teszik különlegessé ezt az életírást, ami egyben – ahogy a filológia
kiderítette – a kollektív emlékezettárhelyének is bizonyult.
Ezúttal,
a Peregrinação megjelenésének 400. évfordulóján egy újabb része jelenik
meg a műnek: Zarándoklat Indokínában címen adom most közre az Indokínát
érintő, történeti szempontból a legértékesebbnek tekinthető
fejezeteket.
Rákóczi István