Zarándoklat Indokínában

Fernão Mendes Pinto Peregrinação című önéletírása 1614-ben, szerzője halála után több mint negyedszázaddal látott napvilágot. Az iskolateremtő Rózsa Zoltánnak is része volt abban, hogy Székely Ervin, a kiváló műfordító megjelentesse a mű magyar válogatását 1992-ben a jól csengő Bolyongás címmel. Ez elsősorban terjedelmi okokból az eredeti szövegnek csak nagyjából felét mutatta be, amihez jómagam a jegyzetapparátus elkészítésével járulhattam hozzá. Az ekkor megjelent válogatás, hála fordítója szerkesztői tapasztalatainak, az irodalmi szempontból legfontosabb fejezetek közül szemezgetett. Mindeközben a Bolyongás egyéb fejezeteit meglehetősen egyedi módon úgy „vágta össze”, hogy lefedje úgy földrajzi, mint tematikus szempontból azokat a kalandokat, amiket a katona és kalmár, hajótörött és fogoly, követ és alkalmi kuruzsló, Kelet-barát és jezsuita novícius élt át a portugál terjeszkedés szinte mindegyik ázsiai színterén. Pinto személyes élményei teszik különlegessé ezt az életírást, ami egyben – ahogy a filológia kiderítette – a kollektív emlékezettárhelyének is bizonyult.
Ezúttal, a Peregrinação megjelenésének 400. évfordulóján egy újabb része jelenik meg a műnek: Zarándoklat Indokínában címen adom most közre az Indokínát érintő, történeti szempontból a legértékesebbnek tekinthető fejezeteket.

Rákóczi István