A matematikai irodalomban a „Feladatok és tételek” egy új műfajt teremtett.
„A könyvnek a fő célja, ami, reméljük, nem elérhetetlen, hogy a matematika iránt érdeklődő hallgatókat az analízis néhány fontos területéről vett, módszeresen elrendezett feladatok segítségével hozzászoktassa az önálló gondolkodás és kutatás módszereihez és eszközeihez. Úgy terveztük, hogy mind a diák, mind a tanár ki tudja elégíteni az egyéni, aktív tanulás iránti igényét. A diák a könyvet saját olvasmányainak vagy tananyagának a kiegészítésére is használhatja, vagy teljesen önállóan részletesen feldolgozhatja a könyv kiválasztott szakaszait. A tanárnak jó segédeszköz a gyakorlatokon vagy szemináriumokon” – írják a szerzők 1924-ben Berlinben.
Pólya György így emlékezett vissza a könyv megírásának idejére: „ez egy csodálatos időszak volt, lelkesen és feszült figyelemmel dolgoztunk. Hasonló volt a hátterünk, Fejér Lipót tanítványaként mindketten feladatmegoldói voltunk a KÖMAL-nak… Ez életem fő műve, és Szegőé is.”
Lovász László Kombinatorikai problémák és feladatok című könyvét hasonló szellemben építette fel.
Pólya György (1887–1985) a zürichi és a Stanford Egyetem magyar származású professzora, számos matematikai terület művelője, a matematikai heurisztika és tanítás nagyhatású személyisége, akiről világszerte több intézményt és díjat neveztek el.
Szegő Gábor (1895–1985) a berlini, majd 1938-tól a Stanford Egyetem magyar származású matematika professzora. Magyarországon Fejér Lipót és Kürschak József tanítványa, a fiatal Neumann János magántanára.
Az 1950-es években folyóiratot indítottak Stanfordban a KÖMAL mintájára.
Megvásárolható formátumok és részek |
---|
teljes könyv 1-480 - pdf Ár: 2 160 Ft |
Kosárba |
Ingyenesen megtekinthető részek |
---|
Tartalomjegyzék - fejezet 5-8 pdf |
Témakörök - fejezet 485-486 pdf |
Névmutató - fejezet 487-489 pdf |
Tárgymutató - fejezet 490-492 pdf |
Megvásárolható formátumok és részek | Oldalak | Formátum | Ár | Kosárba |
---|---|---|---|---|
Feladatok és tételek az analízis köréből II. - teljes könyv | 1-480 | 2 160 Ft |
Ingyenesen megtekinthető részek | Oldalak | Formátum | Letöltés | |
---|---|---|---|---|
Tartalomjegyzék - fejezet | 5-8 | |||
Témakörök - fejezet | 485-486 | |||
Névmutató - fejezet | 487-489 | |||
Tárgymutató - fejezet | 490-492 |
Kedves Látogatónk!
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon felhasználói élményének fokozása érdekében sütiket (cookie) alkalmazunk,
személyes adatait pedig az
Adatkezelési tájékoztató
szerint kezeljük. A honlap további böngészésével Ön hozzájárul a sütik használatához és személyes adatainak az
Adatkezelési Tájékoztató alapján történő kezeléséhez.