Julesz Béla
A modern kísérleti látáskutatás megteremtőjét vesztette el a nemzetközi tudományos világ. Julesz Béla a Távközlési Kutató Intézet radarmérnökeként kezdte pályáját, majd az 1956-os forradalom során feleségével, Margittal, az Egyesült Államokba emigrált, ahol az AT&T Bell Laboratories (a mai Lucent Technologies Bell Labs) munkatársa lett. Ettől fogva teljes mértékig az emberi látás kutatásának, elsősorban a mélységészlelés és alakfelismerés problémáinak szentelte magát. Életét a New Jersey-beli Rutgers Egyetem nyugalmazott professzoraként, s az egyetem Látáskutató Laboratóriumának igazgatójaként fejezte be.
A Julesz Béla által kifejlesztett random-pont sztereogrammok forradalmasították a mélységészlelés kutatási területét, és kutatók generációinak szolgáltak inspirációul. Ezek a random-pontokból álló képpárok három dimenzióban megjelenő felszín érzetét keltik a megfigyelőben. A képek egyenként, sztereoszkóp nélkül nézve pusztán értelmetlen ponthalmaznak tűnnek. A koherens háromdimenziós érzéklet azonban arra utal, hogy agyunk képes a két szembe érkező kép végtelenül pontos egyeztetésére, s hogy ehhez nincs szükség a látás magasabb, tudatos szintjeire, például alakfelismerésre. Ezzel Julesz új szemléletmódot alapozott meg, mely az alapvető kódolási és információ-feldolgozási folyamatok formális megközelítését, valamint ezek neuronális magyarázatát helyezte előtérbe, és joggal tekinthető a látáskutatás 1960-as években bekövetkezett kopernikuszi fordulatának.
Julesz az általa "küklopszi látásnak" nevezett, sztereó érzékletet létrehozó folyamatot 1971-es Foundations of Cyclopean Vision című könyvében ismertette. A mű a XX. század egyik legjelentősebb kognitív tudományi munkájának számít. Az utókor szerencséjére a szerző éppen be tudta fejezni a könyv új kiadásához szánt előszavát. Az elsőt mintegy harminc évvel követő új kiadás is igazolja, hogy a könyv azon ritka tudományos alkotások közé tartozik, melyek aktualitásán nem változtat az idő múlása.
A küklopszi látáson kívül a másodrendű statisztikában megegyező textúrák tanulmányozásával az ún. preattentív, vagyis figyelmet nem igénylő látási folyamatok terén szintén maradandót alkotott Julesz. Nagyszámú percepcióval kapcsolatos kísérleti munkáját és publikációját 1995-ben Dialogues on Perception című könyvében foglalta össze. Ez a könyv magyarul is megjelent Dialógusok címmel.
Perceptuális kutatásainak nagy részét Julesz a Bell Laboratoriesban végezte, ahol 1964 és 1982 között az Észlelési és Perceptuális Folyamatok Osztályának, 1983-tól pedig a Vizuális Percepció Kutatási Osztályának vezetője volt. 1989-ben nyugdíjba vonult a Bell Laboratories-ból, és mint New Jersey állam pszichológia professzora a New Jersey Állami Rutgers Egyetemen megalapította a Látáskutató Laboratóriumot. Vendégprofesszorként más egyetemeken, például az MIT-n és a Caltechen is sok időt töltött. Tanítványai ma már több kontinensen folytatják a megkezdett utat, amely tág értelemben magában foglalja a modern látáskutatás egészét, szűkebb értelemben pedig azt a kis ösvényt, ami a kutatásban oly fontos "döntő kísérlet" keresését jelenti. Tudományos munkájának elismeréseként számos kitüntetést kapott, csak egy pár közüllük: MacArthur Fellow Award (1983), Heineken Prize (1985) és a Karl Spencer Leshley Award (1989). 1983-ban a Magyar, 1987-ban az USA Tudományos Akadémia tagja lett.
Julesz az idegtudományok és a pszichológia művelőinek több nemzedékét terelte az agy működésének jobb megértése felé. Mindezt az ismeretlenbe indulók bátorságával, s az emberi értékekbe vetett hittel felfegyverezve. Amilyen hatalmas tudással és bizonyossággal tájékozódott a maradandó emberi alkotások, festmények, könyvek, zeneművek világában, ugyanolyan bizonyossággal volt képes első pillantásra megítélni egy tudományos elképzelés jelentőségét. A jelentőség lelkes (és lelkesítő) felismerésén túl persze mindig ott bujkált a másik oldal: gyakorlatias, realista és rendkívüli alaposságú kérdések egész özöne. Ezek nyomán jött azután létre a tökéletes vizuális inger, a tökéletes pszichofizikai feladat, a "döntő kísérlet".
