Vassányi Miklós - Kutrovátz Gábor

Oknyomozó csillagászat

Szemelvények Johannes Kepler főbb műveiből tudománytörténeti tanulmányokkal

Johannes Kepler a tudománytörténet egyik legizgalmasabb alakja, aki egyaránt volt csillagász, fizikus, matematikus, teológus és filozófus. Ma leginkább a bolygómozgás törvényei kapcsán emlékezünk rá, melyekkel forradalmasította a csillagászatot, és hozzájárult az újkori fizika előkészítéséhez, ám emellett rendkívül sok ötlettel és felfedezéssel gazdagította a korabeli tudományt. Védelmezte és továbbfejlesztette a napközéppontú kozmoszmodellt, foglalkozott az anyagtalan távolható erő fogalmával, bevezette a mozgáspálya koncepcióját, megalkotta egy lencsés távcső optikai alapelveit, matematikai testeket és tételeket fedezett fel. Ugyanakkor állhatatosan kereste az univerzum geometriai tervét, a Teremtéshez mintául szolgáló szerkesztéseket és számszerű harmóniákat, kísérletet tett az asztrológia megalapozására, és lekottázta a szférák zenéjét. Kötetünk ebből a sokszínű életműből kínál ízelítőt, elsőként közölve magyar nyelvű szemelvényeket Kepler legfontosabb műveiből, részletes bevezető tanulmányok és jegyzetek kíséretében.


Vassányi Miklós - Kutrovátz Gábor: Oknyomozó csillagászat című e-könyve elérhető az Interkönyv oldalán a következő formátumokban: .

Ajánlott könyvek