Ki volt valójában Alan Turing? Dermot Turing a családi levelezések, korabeli dokumentumok, valamint ismerősök és rokonok visszaemlékezései alapján írta meg nagybátyja hiteles és átfogó életrajzát. Alan Turing mítosszá vált figurája ugyanis szinte kitakarja az egykor élt matematikust. Ebben a könyvben nyomon követhetjük, ahogy a talpraesett, de nehezen barátkozó gyerek azzá a különc tudóssá válik, aki majd döntő szerepet játszik a második világháború végkimenetelének alakításában. Megtudhatjuk, hogy bár valójában soha nem volt professzor, hogyan ragadt rá a „Prof” becenév, szó esik Neumann Jánoshoz fűződő viszonyáról, és nem utolsósorban úttörő kódfejtői és számítástechnikai munkájáról. Az életrajz bemutatja azt is, hogy Turing abban az időben bűncselekményként értelmezett homoszexualitása milyen tragikus pillanatokhoz vezetett az életében, olvashatunk az ellene indított eljárásokról és meghurcoltatásáról. A könyv kitér a halálát övező bizonytalanságokra is. A szerző színes és részletes portrét fest az esendő emberként ábrázolt, de kivételes életutat bejáró, sőt túlzás nélkül zseninek nevezhető Alan Turingról.
Dermot Turing: Az igazi Alan Turing című e-könyve elérhető az Interkönyv oldalán a következő formátumokban: azw3, epub, pdf.