A növényvédelem dinamikusan fejlődő tudomány, és a korszerű növényvédelmi gyakorlat ma is döntően kémiai módszereken alapul. A könyv a Szent István Egyetem Növényorvos MSc-képzésén részt vevő hallgatók, valamint az elméleti tudásukat frissen tartani kívánó gyakorló növénydoktoroknak készült, akiknek ismerniük és érteniük kell azokat a kémiai, biokémiai folyamatokat, melyek egy növényvédő szer kijuttatása során a környezetünkben és az emberi szervezetben bekövetkeznek. A szerző célja volt egy olyan szemlélet kialakítása is, amely érdeklődéssel és fogékonysággal fordul a kémia és ezen belül leginkább a szerves kémiatudománya felé, és igényt tart az ok-okozati összefüggések megválaszolására, ezáltal a jövőben megjelenő készítményeket is nyitottsággal és megfelelő tudatossággal kezeli. Reméljük, hogy a tananyag a hasznos ismeretanyagon túl élvezetet is nyújt az olvasóknak, válaszokat ad a gyakorlatban felmerülő kérdésekre, és emellett hozzájárul a tudatos növényvédőszer-használathoz. Sörös Csilla gyógyszerész végzettsége, valamint az Élelmiszertudományi Doktori Iskolában szerzett ismeretei metszeteként tekint a növényvédelmi kémiára. A peszticidek a gyógyszereknél sokkal nagyobb mennyiségben kijuttatva és egy komplex rendszert célozva a teljes ökoszisztémában fejtik ki hatásukat. Kutatási területén, az analitikai kémia szemüvegén áttörekszik eme bonyolult rendszer megértésére.
Megvásárolható formátumok és részek |
---|
teljes könyv 1-244 - pdf Ár: 1 900 Ft |
Kosárba |
Ingyenesen megtekinthető részek |
---|
Címnegyed - fejezet 1-4 pdf |
Tartalom - fejezet 5-6 pdf |
Kedves Látogatónk!
Tájékoztatjuk, hogy a honlapon felhasználói élményének fokozása érdekében sütiket (cookie) alkalmazunk,
személyes adatait pedig az
Adatkezelési tájékoztató
szerint kezeljük. A honlap további böngészésével Ön hozzájárul a sütik használatához és személyes adatainak az
Adatkezelési Tájékoztató alapján történő kezeléséhez.